Sehol nem fordítanak olyan nagy gondot az ételek felszolgálására, mint Japánban. A japán asztal megterítésének, díszítésének kifinomult választékossága csak a japán festmények kecses bájához, vagy az ikebanához, a virágok elrendezésének művészetéhez hasonlítható.
 Japán háziasszony ügyel arra, hogy egy petrezselyemszál a tányéron megfelelő szögben simuljon a felkínált rákhoz, vagy hogy mindenben megfeleljen a hagyománynak a halfogás körete. Az asztali edények kicsik, de a választék rendkívül nagy. Akárcsak Kínában. A japánok is wokban sütnek-főznek, pálcikával eszik az apróra vágott, szeletelt húsokat, hozzá a friss, ropogós zöldségeket és a rizst, de a szárnyas már nem olyan népszerű Japánban, mint Kínában, még tréfálkoznak is a kínaiakon, hogy mindent megesznek, ami repül, amire a kínaiak azzal vághatnak vissza, hogy a japánok mindent megesznek, ami úszik a tengerben, kivéve a hajót. Amiben van is valami.
Halászatban Japán az elsők közé tartozik a világon. A huszonhatezer kilométer hosszú partszakasz, a mély tenger, a folyók, tavak halállománya, a kagylótenyészetek rendkívül nagy választékos kínálnak. Japán különlegesség, hogy a halakat, rákokat, polipokat, csigákat, kagylókat, különböző tengeri moszatokat nyersen is fogyasztják, mint ahogy az is, hogy hideg ételhez melegen isszák a japán rizsbort, a szakét. S persze az ételek elkészítésében, fűszerezésében a japán konyha jelentősen különbözik a kínaitól.
A japán reggeli bőséges, a rizs elmaradhatatlan, s hozzá bableves, főtt tojás vagy rántotta, rizsre öntött szójaszósszal összekevert tojás, hal, savanyuság és zöld tea jár. Az ebéd jobbára egytálétel, tésztaféle vagy rizsfogás. A főétkezés a vacsora, amikor levest, nyers, ecetben vagy olajban főtt vagy sült halszeleteket, ropogósra pirított zöldségeket, savanyúságot és mindig rizst fogyasztanak. Az étkezést gyümölcs s az elmaradhatatlan zöld tea zárja. Mindezt – húsfogással vagy anélkül –nem széken ülve, hanem térdelve, rövid lábú asztalnál kell végigenni.
Sok a japán konyhában az ínycsiklandozó falat, amit azonban ritkán tálalnak előételként. Ha a háziasszony igazán kedveskedni akar a vendégnek, akkor kivételt tesz: salátákkal körített nyers halszeleteket, a szasimit, vagy a szusit, a rizsecetben, rizsborban pácolt, fűszerezett zöldséggel, haldarabkákkal kevert rizsgolyókat kínál szemet gyönyörködtetően elrendezett tálakon. A levesek változatosak és finoman csípősek, csípősen savanyúak, vagy pikáns ízűek, kedveltek az erjesztett szójababkivonattal, misóval készült levesek, amiket azonban általában nem a halak, húsok előtt, hanem más fogások mellé tálalnak. Nem hiányozhatnak a vacsoráról a nyers, vagy ecetben, olajban sült halszeletek, zöldségfélék, a savanyúság, rizs, ami – ha nem önálló fogás –, a felszolgált ételek aromájának összhangját szolgálja. A gyakran előre pácolt, párolva vagy pirítva készített húsok körítése minden esetben fehér rizs. A vendégnek minden valószínűség szerint feltálalják a Japánban igen kedvelt szukijakit is, amit igazában speciális szukijaki étteremben érdemes megkóstolni, ahol a vendég szeme láttára sütik wokban felolvasztott vajban a keskeny marhahús (esetleg csirke vagy sertés) szeleteket zöldségfélével, gombával, hagymával, szójából és édesített szakéból készített jártással öntözik, s a megsült húst tojásba vagy fűszeres mártásba forgatva burgonyás tésztával tálalják. A másik népszerű ételkülönlegesség a tempura. Ezt a XVI. században Japánba érkezett portugál kereskedőktől tanult módon készített, bő olajban sütött garnélarákból, tengeri halakból álló fogást szójaszósszal, bambuszrüggyel, retekkel, tormával, gyömbérrel fogyasztják. (A tempurát, mivel igazi ízéhez nélkülözhetetlenek különleges tengeri moszatok, nehéz Japánon kívül elkészíteni. Az alábbi receptekben szereplő különlegesnek tűnő hozzávalók ázsiai élelmiszereket árusító üzletekben beszerezhetők.)
Az európai értelemben vett desszertek ismeretlenek a japán konyhaművészetben. Rizsből készült édes süteményeket nem az étkezés végén, hanem a fűszeres fogások között kínálnak. A vacsora mindig zöld teával fejeződik be.
Szusi
|
Hozzávalók:
-0,5 kg hosszúszemű rizs,
-4 evőkanál rizsecet vagy enyhe fehér ecet,
-3 evőkanál cukor,
-2 kávéskanál só,
-2 evőkanál rizsbor vagy száraz sherry
|
A rizst fél liter vízben felforraljuk, majd takarékon, lefödve tizenöt percig főzzük. A tűzről levéve tíz percig állni hagyjuk. Közben a többi hozzávalót jól összekeverjük úgy, hogy a cukor teljesen elolvadjon. A rizst tálba tesszük, ráöntjük a fűszeres páclevet, óvatosan összekeverjük, és szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni.
A japánok a szusit úgy fogyasztják, hogy kis golyókat formálnak belőle, és azokat ízlés szerint beborítják hallal, nagyobb gombával, zöldségszeletekkel, eltett savanyúsággal, vagy vékony omlettel. Európai fülnek furcsán hangzik, de a szusi a japánok szendvicse. S talán a legigazibb a chakin-szusi, amikor a gombával és haldarabkákkal borított rizsgolyócskákat palacsintatésztába burkolják. | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
